A pénzügyi közvetítés néhány krónikus problémája az európai unióban

Adalékok a nemzetközi értéktermelési és teherelosztási problémák természetéhez

Abstract

A tanulmány abban az irányban érvel, hogy az áru, az eszköz/vagyontárgy és
a pénzpiacokon átfolyó, országok közötti teljesítmények jobb transzmissziója
szempontjából egy jóval integráltabb és legalább egy kvázi-föderális pénzügyi építmény kialakítását sejtető új átviteli mechanizmus kellene, amely már önállóan,
vagyis a tagállami befizetésektől függetlenül lenne „fiskális”. Ez a fejlemény azt
jelenthetné, hogy ha – majd egyáltalán napirendre kerül és – bármilyen, a mainál
nagyobb „szövetségi” adószedési potenciállal rendelkező, egyben szorosabb fiskális övezet születik: pl. egy kibővített fiskális jogosultságokkal bíró eurózóna, vagy
netán egy napon egy valóban „Föderális-EU” központi költségvetés, nos akkor annak a relatív arányait tekintve (EU-adó/EU-GDP) is, kellően nagynak, a jelenlegi
többszörösének kellene lennie. Csak ez a nagyobb fiskális erő kínálhatna érdemi
EU-szintű kiegyenlítő mechanizmusokat és közös fiskális kiigazítást, úgy ahogy
azok más, nagy és nyitott ám „föderális gazdaságokban” (pl. Németország, USA,
Kanada,) már régen megvalósulhattak. A méretben kellően hatásos beavatkozásoknak egyben erős közös fiskális központot feltételeznek, amelyben az „európai
adósságkibocsájtás” is mindig hihető teljesítmény ígérettel párosulhatna. Ez lehetne a valódi pénzügyi unió egy tartós fiskális szerveződési kerete. Ettől a végponttól
azonban, 2017 elején még – a politikai pozícióktól függően – sokak áhított (mások által hangosan szidalmazott) nagyon-nagyon messze vagyunk, ahogy az EU–t
érintő intézményi kritikákban is gyakran elhangzik.