A szenvedélyek féken tartása, avagy a fenntartható kapitalizmus?

Abstract

1971 óta dolgozom tanárként és kutatásaim mindvégig a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez kötöttek. 1972-ben Stockholmban már ENSZ konferenciát tartottak a
világ megmentése érdekében, tudósok fogalmaztak meg úgynevezett világproblémákat és
politikusokkal közösen dolgoztak ki terápiákat a Föld megmentése érdekében. Jó szándékú
emberek és jó szándékú erőfeszítések ellenére a Föld állapota azóta inkább romlott, mint
javult. Az egyetlen igazi siker, amit elértünk, hogy közel kétszer annyi ember él a Földön
most, mint amennyi 1971-ben élt. Negyvenöt év tapasztalatai alapján úgy tűnik, máig
érvényes Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének bölcsessége: „Hiszen nem azt teszem, amit
akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.” Az emberiség mintha
ebben a csapdában vergődne. A sok jó szándék ellenére a Földön nőnek a különbségek a
gazdagok és a szegények között, ma többen éheznek, mint valaha, és az elidegenedés soha
nem látott méreteket öltött. A világbéke egyre inkább illúziónak tűnik. Mindezen problémák közös gyökere minden bizonnyal az emberi kapzsiság és önzés, vagyis az erkölcsi
értékrend nélküli világ „létezési kísérlete”. Ezt egyesek liberalizmusnak mondanák, mások
hitetlenségnek hívják. Az alábbi írásomban arra keresem a választ, hol tartunk és hogyan
jutottunk idáig.