Joseph A. Schumpeter és a gazdasági fejlődés
Joseph A. Schumpeter and the Economic Development
Abstract
Hungarian
Schumpeter munkássága sajátos módon vált a közgazdaságtan klasszikus elemévé: az innováció fogalma elterjedt, az egész koncepció azonban csak kuriózumként maradt fenn a közgazdaságtani elméletek sorában. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a Schumpeter-féle gazdasági fejlődési modell sajátosságait A gazdasági fejlődés elmélete c. könyvben megírt logikai levezetések szintetizálása révén. Schumpeter szerint az egyensúlyi állapotban lévő nemzetgazdaság átalakulása úgy mehet végbe, ha az addig meghatározott, statikus módon alkalmazott termelési tényezőket a gazdaságból kivonják, s új célok szolgálatába állítják őket. Az új célba állítást új kombinációk megvalósításának, vagy innovációnak is lehet nevezni. E folyamat megvalósítója a vállalkozó, aki tulajdonképpen a gazdaságot új utakra átterelő vezető személyiség, így bizonyos szempontból felfogható negyedik termelési tényezőként is. A schumpeteri koncepció kulcsszereplője tehát a vállalkozó, akit az előrelátás, a képzelőerő, a rutinnal való szembefordulás és az új lehetőségek megragadásának és megvalósításának képessége jellemez. Viselkedésén kívül a gazdasági folyamatokhoz való viszonya is homlokegyenest szembe megy a statikus gazdasági alanyokéhoz képest: az ő cselekvését nem a folyamat váltja ki, hanem épp ellenkezőleg, ő határozza meg a változásokat, ő a cselekvő alany, aki befolyásolja a folyamatokat. A fejlődés folyamatában nem elhanyagolható tényező a bankár sem, aki több mint a vállalkozó nélkülözhetetlen és egyenrangú partnere. Ő rendelkezik a vállalkozáshoz szükséges tőke felett, vagyis valójában ő dönt a vállalkozói tevékenységről és viseli annak kockázatát is. A hitel ebben az értelmezésben csak az innovációhoz kapcsolódó, fejlődést finanszírozó beruházási hitel lehet, mely a vállalkozó számára vásárlóerőt teremt – bár ebben a logikában a hitel megelőzi az innovációt, azt mégiscsak utóbbi hívja életre.
English
Schumpeter’s work has become a classic in economics in a unique way: while the concept of innovation is widely recognized, his broader theoretical framework has largely remained a curiosity among economic theories. This paper aims to illustrate the specificities of Schumpeter’s theory of economic development by synthesizing the logical deductions found in The Theory of Economic Development. According to Schumpeter, the transformation of a national economy in equilibrium occurs when the statically applied factors of production are withdrawn from their established uses and redirected toward new purposes. This "put to a new use" phenomenon can be described as the realization of new combinations—or innovations. This process is driven by the entrepreneur, who redirects the economy by initiating change and can, in this sense, be considered a fourth factor of production. Thus, the entrepreneur is the central figure in Schumpeter’s concept, characterized by foresight, imagination, defiance of routine, and the ability to recognize and implement new opportunities. His approach to economic processes stands in stark contrast to that of the static economic agent: rather than reacting to economic forces, he acts proactively, initiating changes that shape economic development. An equally essential figure in this process is the banker, who is more than just a partner to the entrepreneur. As the one who controls access to capital, the banker ultimately decides whether entrepreneurial activity can proceed and also bears its associated risks. In this interpretation, credit is not a general financial instrument but an investment loan directly tied to innovation and development. It creates purchasing power for the entrepreneur. Although, in this logic, credit precedes innovation, it is innovation that gives meaning and purpose to credit.
