A közgazdász hivatásáról
Fiatal közgazdászok a közgazdász szakmáról
Abstract
A Köz-Gazdaság szerkesztősége mindig kiemelt figyelmet fordított az új közgazdászgeneráció szakmai irányultságának bemutatására. Két alkalommal is ennek jegyében kértük fel a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságával közösen az egyes egyetemi szervezeteket, hogy fejtsék ki álláspontjukat a közgazdász szakma jelenlegi állapotáról. Első körben a kérdésekre Bencsik Ildikó, az Ifjúsági Bizottság elnöke, Fekete Bálint, az MKT BME vezetője, Kunkli Gréta, a Debreceni Egyetemen működő MKT szervezet vezetője, Lits Levente, az MKT Corvinus vezetőségi tagja, Sántha Izabella, szintén az MKT BME vezetőségi tagja és Szabó Dorottya, az MKT Corvinus elnöke válaszolt. Ezt követően egy online beszélgetést szerveztünk, melyen a Debreceni Egyetemről Kunkli Gréta, az MKT Corvinus részéről Halász Győző Mihály, Lits Levente, Kunsági Zsóka vett részt, illetve vendégünk volt Bencsik Ildikó, az Ifjúsági Bizottság elnöke. Ez a beszélgetés a cikk második részében található.