Beszámoló a Berend T. Iván 90. születésnapja tiszteletére tartott online konferenciáról
Abstract
2020 decemberében 90. születésnapját ünnepelte Berend T. Iván, korunk egyik legnevesebb magyar társadalomtudósa, a Budapesti Corvinus Egyetem jogelődjének korábbi rektora. A közgazdász és történész végzettséggel is rendelkező professzor mintegy négy évtizeden át tanított egyetemünkön, 1964-től egyetemi tanári rangban. 1967-től 1986-ig vezette a Gazdaságtörténeti Tanszéket, közben 1973–1979 között az Egyetem rektora volt. 1985–1990 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, majd 1990-ben az Egyesült Államokba költözött és 2015-ös nyugdíjba vonulásáig a Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora volt Los Angelesben. Rendkívül termékeny kutatói pályafutásának eredményeit számtalan magyar és angol nyelvű könyvben publikálta – és publikálja mind a mai napig. Nemzetközi elismertségét mutatja az is, hogy számos tudományos társaság választotta tagjai közé (az MTA mellett többek között a Brit Akadémia, az Osztrák Tudományos Akadémia és az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia). 1986 és 1994 között a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság alelnöke, 1995 és 2000 között pedig a Nemzetközi Történeti Társaság elnöke volt.