GLOBALIZÁCIÓ ÉS KÖZGAZDASÁG-TUDOMÁNY

INTERJÚ BEREND T. IVÁNNAL

  • Tibor Ritter
  • László Trautmann

Abstract

Berend T. Iván professzor 1990 óta a University of California, Los Angeles egyetemi tanára, 1993 és 2005 között a UCLA Európai és Orosz Tanulmányok Központjának igazgatói tisztségét is betöltötte. 2015 áprilisában értesítést kapott arról,
hogy az American Academy of Arts & Sciences tagjai közé választotta.* Az akadémia – 1780-as alapító okiratának értelmében – „minden olyan művészeti és
tudományos teljesítményt támogat, amely a szabad, független és erényes társadalom érdekeit, megbecsülését, méltóságát és boldogságát segíti elő”. Az alapítók
közé tartozott Benjamin Franklin, Thomas Jefferson és George Washington,
később tag lett John F. Kennedy, Martin Luther King, Aaron Copland, John
Updike, Charles Darwin, Albert Einstein, Winston Churchill, Laurence Olivier.
Jelenleg több mind 250 Nobel- és Pulitzer-díjas személyiség életrajzában szerepel
az akadémia tagsága. Az elmúlt négy évtizedben ez a hetedik nemzeti tudományos akadémia, amely a magyar tudóst tagjai közé választotta. (Elsőként 1973-
ban az MTA, amelynek 1985 és 1990 között elnöke volt.)
Az interjú 2015 júniusásban és júliusában készült.

Published
2020-08-21
How to Cite
Ritter, T., & Trautmann, L. (2020). GLOBALIZÁCIÓ ÉS KÖZGAZDASÁG-TUDOMÁNY. Köz-Gazdaság - Review of Economic Theory and Policy, 10(3), 5-16. Retrieved from https://retp.eu/index.php/retp/article/view/650