GAZDASÁGI KORMÁNYZÁS A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓBAN – A GLOBÁLIS POLITIKA LEHETETLEN SZENTHÁROMSÁGA SZEMSZÖGÉBŐL

  • GÁBOR VIGVÁRI

Abstract

Az Európai Unió a világgazdaság egyik legfontosabb integrációja. A benne megvalósuló gazdasági integráció szorossága megfelel annak a szintnek, amit Rodrik hiperglobalizációnak nevez. Az elmélet szerint a politika szintjén egyszerre nem megvalósítható
a demokratikus politikai döntéshozatal, a teljes világgazdasági integráció, illetve a
nemzetállam. A trilemma a globalizáció útjában álló intézményi különbségeken alapszik. Megoldása három módon lehetséges: a demokrácia kiiktatásával a megoldás az
arany kényszerzubbony, ahol a piaci mechanizmusok veszik át az állami gazdaságpolitika szerepét; a globális kormányzás megvalósulása esetén a szuverén nemzetállamok tűnnek el a nemzetközi rendszerből; végül a Bretton Woods kompromisszum esetében a globalizáció útjába állítunk akadályokat. Írásunkban a modellt az európai
integrációra, egészen pontosan a Gazdasági és Monetáris Unióra alkalmazzuk. Érvelésünk szerint, ha fent kívánjuk tartani az integráció szorosságát, erősíteni kell az
integráció szintjén a gazdasági kormányzást, ami pedig csak a tagállami szuverenitás
rovására mehet. Ez, mely a GMU esetében leginkább a fiskális föderáció erősítését
jelenti ugyanakkor, megnövelve az integráció költségeit, egy többsebességes Európa
kialakulása irányába hathat.

Published
2020-08-23
How to Cite
VIGVÁRI, G. (2020). GAZDASÁGI KORMÁNYZÁS A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓBAN – A GLOBÁLIS POLITIKA LEHETETLEN SZENTHÁROMSÁGA SZEMSZÖGÉBŐL. Köz-Gazdaság - Review of Economic Theory and Policy, 8(1). Retrieved from https://retp.eu/index.php/retp/article/view/769